Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

A XVI. kerületi Önkormányzat még 2016-ban indította útjára a Kertváros babája kezdeményezést, melynek keretében újszülött-köszöntő csomagot vehetnek át a kertvárosi családok. 

Február 3-án Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Péter polgármester megszemlélte a Jókai úti szakrendelő új szárnyának munkálatait, tájékozódtak arról, hogyan halad az építkezés. 

Az FKF Zrt.-vel folytatott tárgyalásokon sikerült elérnie a XVI. kerületi Önkormányzatnak, hogy idén hamarabb legyen a lomtalanítás a Kertvárosban. Ennek időpontja 2021. március 16. és 30. között lesz.

A kihelyezett tiltó táblák ellenére mégis sokan választják a Naplás-tó jegét csúszkálásra.

Február 3-án Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Péter polgármester megszemlélte a Jókai úti szakrendelő új szárnyának munkálatait, tájékozódtak arról, hogyan halad az építkezés.

A XVI. kerületi Önkormányzat még 2016-ban indította útjára a Kertváros babája kezdeményezést, melynek keretében újszülött-köszöntő csomagot vehetnek át a kertvárosi családok.

A Képviselő-testület elfogadta a Kertváros 2020-ra szóló költségvetését. Idén kicsivel több, mint 21 milliárd forinttal gazdálkodhatunk. Arról, hogy erre alapozva milyen terveket szőhet az Önkormányzat vezetése, Kovács Péter polgármester beszélt.

Kovács Péter polgármester 2019. október 29-én Főváros Védelméért oklevelet vett át a Fővárosi Kormányhivatal dísztermében.

A főváros XVI. kerülete idén mintegy 1,2 milliárd forintos állami támogatást szerzett földutak aszfaltozására – közölte a kerület polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.

Kovács Péter polgármester köszöntötte Dr. Bálint Györgyöt, vagy ahogy az egész ország ismerő őt Bálint gazdát, 100. születésnapja alkalmából.

Önkormányzatunk és a Kertvárosi Egészségügyi Szolgálat (KESZ) vezetői, valamint számos cinkotai érdeklődő jelenlétében június 5-én átadták a Cinkotai Egészségházat.

Még több hír Észak-Pestről

Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 7/2012. (II.28.) önkormányzati rendelete alapján m e g h i r d e t i a...
A pályázatok benyújtási határideje: 2021. március 31.(II.28.) önkormányzati rendelete alapján m e g h i r d e t i az Újpest Kiváló Tanulója Díj, az Újpest Kiváló Diáksportolója Díj, és a Kiváló...
Budapest Főváros IV. ker. Újpest Önkormányzata pályázatot hirdet Budapest Főváros IV. kerület Újpest Önkormányzata Képviselő-testületének 3/2015. (I.30.) önkormányzati rendelete alapján az újpesti...
Megírtuk, megkéseltek egy 23 éves férfit Zuglóban, a Hungária körút és a Thököly út kereszteződésében lévő 7-es busz megállójában péntek éjjel.
A hétvégi közlekedési akció előtt és utána is – gyakorlatilag folyamatos – a közúti ellenőrzés Zuglóban. Gyakran maguk a vezetők adnak okot rá. Február 20-án nagyszabású közlekedésbiztonsági akciót...
Mihalik Péter rendőr őrmester, a zuglói rendőrkapitányság megbízott szolgálatirányító parancsnoka egyben ismert ralinavigátor. Idén egyelőre alapjáraton járatja a motorokat, mert a járvány a teljes...
A Magyar Paralimpiai Bizottság február 22-én, a Magyar Parasport Napja alkalmából negyedik éve tartott megemlékezést a már elhunyt paralimpiai bajnokokról az V. kerületi Olimpiai Parkban. A...
Egy nagy hiányzóval kezdődött az új tanév a Dr. Mező Ferenc Általános Iskolában. Takács Marika néni ugyanis 43 év tanítás után úgy döntött, hogy nyugdíjba megy. Az utolsó tanítási napom december...
Zuglóba igazolt Márton Anna, a hazai női kardvívás „nagyasszonya”, a felnőtt világbajnoki bronzérmes, Európa-bajnoki ezüst- és bronzérmes. Eddig sem szűkölködött tehetségekben a BVSC-Zugló női...
A napokban több médiafelületen megjelent hír szerint Önkormányzatunk a Népsziget építési szabályzatainak módosításával, valamint rendeletmódosításokkal kívánja lehetővé tenni a Népsziget beépítését.
A XIII. Kerületi Önkormányzat 2021 elején, az ünnepek után módot teremtett minden munkatársa számára – a közszolgálatban, önkormányzati intézményekben vagy gazdasági társaságokban – az ingyenes és...
Tisztelt XIII. Kerületi Lakosok! Tisztelt Érdeklődők! Tájékoztatjuk az érdeklődőket, hogy Bp. Főváros XIII. kerület Önkormányzata a 129/2020. (XII.16.). sz. veszélyhelyzetben hozott polgármesteri...
Elindulhat a Vizafogó közpark beruházása. Ennek célokmányát írta alá dr. Tóth József polgármester. A Vizafogó lakótelep szomszédságában, az Esztergomi út és a Párkány utca között – a régi vasúti...
75. születésnapja alkalmából a Polgármesteri Hivatalban köszöntötte díszpolgárunkat, Jávori Ferenc „Fegya”-t dr. Tóth József polgármester. Jávori Ferenc Kossuth-díjas zenész, zeneszerző, a Budapest...
Életének 86. évében, 2021. február 9-én elhunyt dr. Hajnal Róbert nyugalmazott plébános, a XIII. kerület díszpolgára. 1935. március 15-én született Zuglóban. Édesapja HÉV-vezetőként, édesanyja...
Zöld mozgalommá vált a kerületben a Lakossági Zöldterület-védnökségi Pályázat. Az önkormányzat pályázati támogatása lehetőséget teremt, hogy a lakóközösségek védnökségük alá helyezzenek kisebb...
Közterületeink rendje és tisztasága nagyban befolyásolja a lakókörnyezetünk arculatát, a lakosság közérzetét. Együttműködéseken és közös felelősségvállaláson is múlik a kerület rendezettsége,...

Még több hír Kelet-Pestről

Február 12-én, pénteken folytatódott kerületünkben az ételosztás az Önkormányzat és a Rákosmenti Adományház Egyesület szervezésében.
Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot és az érintett Fogyasztókat, hogy a Vasút sor 49-től a Ferihegyi útig tartó szakaszon, várhatóan 2021.02.18. (csütörtök) és 2021.02.26. (péntek) között...
A Budapest Airport Zrt. tájékoztatja a lakosokat, hogy 2021. február 15-e és 21-e között az alábbi időpontok között tervez pályazárást a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 1-es számú (13R/31L...
Rákosmente Önkormányzata nagy hangsúlyt fektet a kerületben élő, hátrányos helyzetű családok segítésére, igényeik felmérésére.
A Magyar Vöröskereszt februárban ismét véradást szervez a XVII. kerületben.
A „Rákosmenti krízistömb rehabilitáció 2016” című projekt keretében megvalósult a munkaerőpiaci beilleszkedést elősegítő OKJ-s képzések közül az első: Építő- és anyagmozgató gép kezelő –...
Február 10-én, 90. születésnapja alkalmából Horváth Tamás polgármester és Rózsahegyi Péter önkormányzati képviselő köszöntötte a Rákosligeten élő Ács József szobrászművészt.
Humánus és hatékony megoldás az Állatbarát Rákosmente Koncepció részeként.
A XVI. kerületi Önkormányzat még 2016-ban indította útjára a Kertváros babája kezdeményezést, melynek keretében újszülött-köszöntő csomagot vehetnek át a kertvárosi családok.
Február 3-án Szatmáry Kristóf országgyűlési képviselő és Kovács Péter polgármester megszemlélte a Jókai úti szakrendelő új szárnyának munkálatait, tájékozódtak arról, hogyan halad az építkezés.

A címlapról

Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.