Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

Valamennyi korosztály jól szórakozhatott a huszadik főzős és kóstolós fesztiválon, de a sokféle nagyi főztje mindent vitt a szeptember 6-7-i rendezvényen.

A kerület legjelentősebb szabadtéri rendezvénye még mindig a Bókay-kerti napok, amely idén „Nagyi főztje” fesztivál címmel szeptember 6-7-én volt. Lehet azonban bármilyen sztárfellépő a két napig tartó fesztivál különböző színpadjain, a főszerep ma is a főzőfalué és azoké a százaké, akik kora reggeltől a bográcsok körül szorgoskodnak.


Kora reggeltől


Ezúttal Ughy Attila is beszállt a főzésbe a szükséges zöldségek kora reggeli aprításával. A polgármester a Nyugdíjas Akadémia megnyitását követően pedig a rizseshús tálalását is magára vállalta, órákon keresztül kínálta az ételt a kerületieknek, illetve mindazoknak, akik éppen arra jártak.

Márpedig családok sokasága volt kíváncsi most is a sokrétűen összeállított programokra, így nyüzsgő forgatagban lehetett része egész nap azoknak, akik a fesztiválra kilátogattak. A főzőversenyen túlmenően a legnagyobb érdeklődés azokat a sztárfellépőket követte, akik az esti órákban álltak színpadra.


Csúcs a színpadon


Az első nap csúcsa a nagyszínpadon este fellépő Karthago-koncert volt, akik ma is egyszerre kemény és mégis dallamos zenével örvendeztették meg közönségüket, mint annak idején, a ’70-es években. A csapat tagjai ma is frissen mozognak a színpadon, Takács Tamás hangja pedig mintha semmit sem kopott volna az eltelt évtizedek alatt.
A leginkább várt színpadi esemény mégis a fesztivál második estéjén szereplő Nagy Feró és a Beatrice fellépése volt. A néhány évvel ezelőtt ugyanezen a színpadon szereplő banda ezúttal nem a legnépszerűbb dalaiból összeállított programmal nyitott, hanem kezdetben ők is a ’70-es évek dalait játszották. Azután persze sorra kerültek a későbbi sikerszámok is, amelyeket mindenki kívülről fújt, illetve az időközben megeredt esőben a kezek és az ernyők ütemes mozgásából arra lehetett következtetni, hogy a közönség minden akadályozó tényező ellenére is együtt él a zenével. Nagy Feró ismét meghódította a hűséges pestszentlőrinciek és pestszentimreiek szívét.


Ínyencek és a gyerekek


Mindemellett sokan voltak kíváncsiak a délelőtti és délutáni programok közül az olyanokra is, mint például a PL Team táncprodukciója, vagy a Városgazda Utánpótlás Akadémia különböző bemutatói, így a street dance csapat táncaira is. A táncosok számára ez a nap különleges volt, ugyanis a fiatal és közkedvelt rapper csapat, a USNK koncertjén egy színpadon állhattak a zenekarral és táncolták végig néhány számukat, amelyet izgatottan vártak. Az ínyenceknek pedig játszottak olyan fiatal, vagy már nem is oly fiatal zenészek, akiknek talán a nevük sem szerepelt a műsorfüzetben, mégis élmény volt a zenéjük. Az egyik ilyen Ocskai Gábor gitárművész, akinek instrumentális futamaira fel-felkapták a fejüket a péntek koradélutáni fesztiválozók is.


A legjobb dolguk persze ezen a két napon is a gyerekeknek volt. Azzal együtt, hogy a Bókay-kertben egyébként is meglévő játszóeszközöket igénybe vehették, Jack Spenót gólyalábas kalóz műsora szórakoztatta őket, s vélhetően az Aladin csodalámpája és az ajándékeső című műsor is elnyerte tetszésüket.


Közösen főzve


Az egész délelőtti főzést követően a legnagyobb érdeklődésre számot tartó esemény a főzőversenyben résztvevők számára természetesen az ünnepélyes eredményhirdetés volt, amikor értékes díjakat nyerhettek a legjobbak. Ilyenkor mindig a kerület vezetői és a zsűriben résztvevő személyek adják át a legjobb ételek készítőnek a díjakat. 
A zsűri elnöke, Végh Tamás mesterszakács mellett a zsűri tagja volt dr. Molnár Ildikó címzetes főjegyző, Ricsóka-Müller Gyöngyi, a Városgazda Zrt. kommunikációs vezetője, Bágyi Levente, a Ferdinánd Monarchia Cseh Sörház és Étterem séfje, Tóth Kálmán, a Bókay-kert körzetének önkormányzati képviselője, Zila László, a Zila kávéház és Krisztina cukrászda vezetője és Ruzsa Márk, az Új Tündérkert étterem üzletvezető-helyettese.
Ughy Attila köszöntőjében elmondta, hogy két évtizeddel ezelőtt, amikor ez az esemény útjára indult, a hagyományos Lőrinc napi búcsúnál nagyobb rendezvényt képzeltek el, másrészről lehetőséget kívántak teremteni arra, hogy közösségben főzve jól érezhessék magukat a kerületben élők. A polgármester szerint ez annyira jól sikerült, hogy ma már igyekszik mindenki ott lenni a rendezvényen. A színvonalas műsorkínálathoz jó szórakozást kívánt a közönségnek.


Bográcsgombóc


Végh Tamás mesterszakács – értékelve a több mint hetven ételt, amelyet megkóstolt a zsűri – kijelentette, hogy bármelyik ételt egy vasárnapi asztalnál minden további nélkül fel merné tálalni. A zsűri elnöke szerint a nagyon finom ételek közül apró különbségek döntöttek egy-egy elkészült étel között. A főzőhelyek megtekintésekor volt olyan helyszín, ahol nem volt elég szaftos a csirkepaprikás, pedig – mint elmondta – „a csirkepaprikásnak a szaft a lényege, attól tud az ember igazán a mennyekbe kerülni, attól a finom és kellemes telt íztől”.
Végh Tamás hangsúlyozta, hogy voltak nagyon jó ötletek, mint például a kellemes zöld fűszerek, amelyekkel kezd visszatérni az erdélyi vonulat is, és megjelenik a mediterráneumból a paradicsom és a lestyán, egy kis lecsósság. Igazán meglepő megoldással is találkozott a zsűri, amikor a bogrács kategóriában megjelent az egyik főző csapatnál a bográcsban főtt szilvás gombóc is, ami meglepő ugyan, de a verseny szabályainak megfelelt, mert bográcsban főtt vízben készült a gombóc.


Főző diákok


A szokások szerint a diákok is főztek, akik 14. alkalommal mérhették össze konyhaművészeti tudásukat. Diráné Huszár Gertrúdtól megtudtuk, hogy gyerekek idén is nagy lelkesedéssel vettek részt a bográcsos főzőversenyen. A főszervezőjük elmondta, némely csapat már-már profi szintű versenyzőnek számít, olyannyira, hogy még a felnőtt csapatok között is megállnák helyüket.
A diákok legkiemelkedőbb alkotásait a zsűri kiemelt első helyezéssel értékelte, amellyel a csapatok jutalom kirándulást nyerhettek. A győztesek örömujjongás közepette vették át okleveleiket és az utazásra jogosító kuponokat. Nyertes csapatok: Lángoló Koponya, Kétbalkezesek, Fakanál bajnokok, Csak csajok, Instant konyhaművészek, Bab huszárok, Pincebetyárok.


Alkotás a kerítésen


Idén egy kiegészítő kulturális program is kísérte a Bókay-kert eseményeit. A szomszédos Herrich-Kiss villa udvarába átmehetett bárki, s ott megtekinthette a kerületi képzőművész egyesületek Kerítéstárlatát. Ez szó szerint azt jelentette, hogy a különböző technikákkal készült alkotások a Tomory Lajos Múzeumnak otthont adó épület kertjét ölelő kerítés belső oldalár volt kifüggesztve.


Az ötletről szólva Heilauf Zsuzsanna elmondta, hogy a tavaly szeptemberi hasonló programjuk annyira jól sikerült, hogy most más témák felé is nyitni kívántak. A múzeum igazgatója hozzátette: a XVIII. kerületi Művészeti Egyesület vezetőivel úgy döntöttek, hogy a képzőművészek hagyományait folytatva idén itt tartják meg a Nádasdi Mihály nevéhez fűződő Kerítéstárlatukat. 
A Kerítéstárlatot, a múzeum saját, a krumplihoz köthető családi programjait és az épületben látható kiállításokat a Karinthy iskolából érkezett segítő diákok segítették, illetve népszerűsítették, átjártak szórólapokat osztani a Bókay-kertbe. Ennek volt is hatása, mert sokan érdeklődtek, bár az alkalmanként eleredő esőben időnként le kellet takarni a képeket.


A Hónap dolgozója


Ezzel együtt az alkotók is jól érezték magukat, például megtekinthették vezetéssel a Kondor Béla állandó kiállítást, a bográcsban főtt lábszárpörkölt mellett folyt a baráti eszmecsere. Csatlakoztak hozzájuk a Honvéd Kulturális Egyesület és a Tűzedzők Alkotó Művészbarát Asztaltársasága tagjai is.
A Bókay-kerti napok kiváló szervezéséért ugyan a Városgazda XVIII. kerület Nonprofit Zrt-é az érdem, de ahogy azt a Kelemen Kabátban nevű zenenekar énekese is megjegyezte, a Hónap dolgozója kitüntető címet az érdemli, aki valahol elintézte, hogy ne essen az eső. Az időjárás ugyan dél körül elromlott, de azután szerencsére újra kisütött a nap. Ezt követően a kilátogatók felhőtlenül élvezhették a legnagyobb kerületi fesztivált egészen a Beatrice koncertjéig, ám attól semmi nem tudta elriasztani Nagy Feró közönségét.

Forrás: bp18.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Kelet-Pestről

Közterületi, a lakosság számára ingyenesen használható multifunkciós pályát adtak át Kőbányán.
Rákosmente polgárainak hosszú évtizedek óta várt és remélt közútfejlesztése vette kezdetét a Kormány 1266/2019. (V. 7.) számú határozatával, amely – a fővárosi kerületek belterületi szilárd burkolat...
A Richter Gedeon Nyrt. saját fejlesztésű, cariprazine hatóanyagú antipszichotikumának ítélte a Magyar Kísérletes és Klinikai Farmakológiai Társaság (MFT) Az év gyógyszere 2019 elismerést - közölte a...
Az egészségügyi ellátásban dolgozó veszélyeztetett korosztály számára is biztosítani szükséges a lehető legkevesebb emberi kontaktussal járó feladatvégzést. Az orvosi rendelőkbe csak előzetesen...
Május 28-án a Készenléti Rendőrség lószállító kisteherautója érkezett a Tanyaudvarba. A vezetőfülkében Hegedűs Ildikó címzetes rendőr zászlós és Kertész Attila Norbert rendőr törzsőrmester foglalt...
A XVII. kerületi Zrínyi utcai útépítés során több mint 200 fát vágtak volna ki, de a kivitelezés leállítása és a tervek átvizsgálása után a Főkert szakemberei azt állapították meg, hogy összesen 118...
A fennálló rendkívüli helyzetre tekintettel, kérjük, hogy akinek lehetőségében áll, ne sárga csekken keresztül teljesítse befizetését, hanem elkerülve a postai sorban állást, saját bankja felületén,...
A BRFK nyomozói a térfigyelő kamera felvétele alapján azonosították azt a férfit, aki pár hónap alatt nyolc autót tört fel – írja a rendőrség.
Öt és fél milliárd forintot ad a kormány a Terrorelhárítási Központnak (TEK), hogy felépíthesse műveleti komplexumát a X. kerületi Zách utcában - vette észre egy frissen megjelent...
A Képviselő-testület elfogadta a Kertváros 2020-ra szóló költségvetését. Idén kicsivel több, mint 21 milliárd forinttal gazdálkodhatunk. Arról, hogy erre alapozva milyen terveket szőhet az...
Első alkalommal ülésezett a nemrég megalakult Klímavészhelyzet munkacsoport. A Szabó Rebeka alpolgármester vezette testület a szervezet munkáját meghatározó dokumentumokat, illetve a Zuglóban futó...
A Speciálterv Építőmérnöki Kft. tervezheti meg a Kőbánya-Kispest vasútállomás korszerűsítését, nettó 258 millió forintért. A munkáért szoros volt a verseny, további négy cég is tett ajánlatot.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata 2019. november 21-én este 18:00 órától közmeghallgatást tartott a Vigyázó Sándor Művelődési Ház fórumtermében.
Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata immáron hatodik alkalommal rendezett közszolgálati nyugdíjas találkozót.
A Balassi Bálint Nyolcévfolyamos Gimnázium Diákönkormányzatának (Balassi DÖK) rendezésében ismét 24 órán keresztül pattogott a labda a tornateremben.
Kovács Péter polgármester 2019. október 29-én Főváros Védelméért oklevelet vett át a Fővárosi Kormányhivatal dísztermében.
40 évvel a megépítése után ismét hangulatos közösségi tér az Újhegyi sétány.
A főváros XVI. kerülete idén mintegy 1,2 milliárd forintos állami támogatást szerzett földutak aszfaltozására – közölte a kerület polgármestere csütörtökön sajtótájékoztatón.

Még több hír Dél-Pestről

Vádat emelt a Fővárosi Főügyészség egy IX. kerületi gyorsétterem szakácsa ellen, aki egy gyrosszeletelő késsel sebesítette meg egyik reklamáló vendégét.
Az Innovációs ás Technológiai Minisztérium meghirdette a "Nyári diákmunka" munkaerő-piaci programot.
A Csepel Utánpótlás Sportegyesület idén nyáron is szervez napközis tábort a labdarúgás iránt érdeklődőknek. A 9 év alatti korosztály számára a héten már el is kezdték a foglalkozásokat, őket követi...
A Fővárosi Közgyűlés 2020. május 27-én határozott a lakásrezsi-támogatás újbóli bevezetéséről. A támogatás igénylése 2020. július 1-jétől, folyósítása várhatóan szeptembertől indul, a havi közüzemi...
Médiaszerte zajlik a félretájékoztatás, riogatás, hangulatkeltés a Flór Ferenc utca megújítása kapcsán. Íme a tények
Az elmúlt években sajnálattal tapasztaltuk, hogy rendkívüli mértékben megnőtt a közterületeken elhelyezett illegális hulladékok mennyisége Soroksár területén. Mindezekre figyelemmel Budapest Főváros...
Önkormányzatunk szervezésében kerületünkben a 2020-21-es tanévben is indítunk felnőttek számára angol, német, és informatika képzést. A tanfolyam ingyenes!
Tovább folytatják az egészségügy fejlesztését a kerületben. Megérkezett a legújabb beszerzés, egy korszerű, modern, a XXI. századi követelményeknek megfelelő fogorvosi szék, amelyet nemrég vásárolt...
Támogatják vagy ellenzik, ha ismét megpróbálnak hajléktalanszállót vagy hasonló intézményt létrehozni Csepel központjában? – tettük fel a kérdést a csepeli önkormányzati képviselőknek.
Június 5-én, pénteken 14 és 18 óra között véradást szervez a Csili Művelődési Ház „B” épületének földszintjén (Baross utca 56.) a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezete.
Május 26-án tárgyalta az országgyűlés a 2021-es költségvetési javaslatát, amelyben az eddig átmenetinek nevezett, önkormányzatokat sújtó elvonások (gépjárműadó és iparűzési adó) is tartósak lesznek,...
Kérdések és válaszok a megújulásról
A Fővárosi Önkormányzat által meghirdetett TÉR_KÖZ városrehabilitációs pályázaton a kerületi önkormányzat két ütemben összesen 190 000 000 Ft-os támogatást nyert a projekt megvalósítására.
Tájékoztatjuk a kerület lakosságát, hogy az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 19.§ (2) bekezdése értelmében az elhullott állat ártalmatlanná tétele – ha...
Látva a rajzpályázatunk iránti nagy érdeklődést úgy gondoltuk, hogy lehetőséget biztosítunk mindenkinek, hogy megmutassa tehetségét. Az otthon eltöltött idő megszínesítése, most nehezebb, mint máskor.
Június 13-ától december végéig tart a Kvassay HÉV-híd felújítása. A két ütemben zajló munkálatokról és a közlekedés menetrendjéről Kazai Katalint, a MÁV-HÉV Zrt. üzemeltetési...
Az elmúlt két hétben összesen 53 szűrést végeztek a Magyar Vöröskereszt Budapest Fővárosi Szervezet Nappali Szociális Központ 2. sz. Telephely én Kispesten, az Ady Endre úton – tudtuk meg a...
A Pestszentimrei fejlesztéseket tekintették át az önkormányzat vezetői május 13-án.

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Budapesti önkormányzati újságok

  • 1. kerületi újság: Várnegyed újság

    Várnegyed újság

    A Várnegyed az I. kerület Budavári  Önkormányzat hivatalos lapja. >>>
  • Budai Polgár, a II. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Budai Polgár

    A Budai Polgár a II. Kerületi Önkormányzat lapja, kiadja a Budai Polgár Nonprofit Kft. >>>
  • Óbuda újság, a III. kerület ingyenes terjesztésű önkormányzati újságja

    Óbuda újság

    Óbuda-Békásmegyer Önkormányzatának lapja. >>>
  • Újpesti Napló, a IV. kerületi Önkormányzat ingyenes terjesztésű hetilapja

    Újpesti Napló

    Budapest IV. kerület önkormányzatának lapja. >>>
  • Mai Belváros, V. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Mai Belváros

    Mai Belváros - az 5. kerület újságja. >>>
  • images/stories/2020_01/06-kerulet-terezvaros-ujsag-pdf-hirdetes.jpg

    Terézváros Magazin

    A Terézváros magazin a VI. kerületi önkormányzat kiadásában havonta kétszer jelenik meg 25 500 példányban 28 oldalon, és a Magyar >>>
  • Erzsébetváros újság, VII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Erzsébetváros újság

    Az Erzsébetváros újság Budapest Főváros VII. Kerület Erzsébetváros Önkormányzat havonta megjelenő ingyenes lapja. >>>
  • Józsefváros újság, VIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Józsefváros újság

    A Józsefváros újság Budapest Főváros VIII. kerület Józsefvárosi Önkormányzat lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Ferencváros újság hirdetésfelvétel, médiaajánlat

    Ferencváros újság

    A Ferencváros újság a IX. kerületi önkormányzat ingyenes terjesztésű lapja. >>>
  • Kőbányai Hírek újság, X. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kőbányai Hírek

    A Kőbányai Hírek Budapest Főváros X. kerület Kőbánya Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik >>>
  • Újbuda újság, XI. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Újbuda újság

    Az Újbuda újság a XI. kerület Újbuda Önkormányzatának lapja, hiteles információkat közöl az önkormányzatról és a kerületi intézményekről. Megjelenik kéthetente >>>
  • Hegyvidék újság, XII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hegyvidék újság

    Kiadja: Budapest XII. kerület Hegyvidéki Önkormányzat megbízásából a Hegyvidék Lapkiadó. >>>
  • Hírnök újság, XIII. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kerületi Hírnök

    A Hírnök a XIII. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Zuglói Lapok újság, XIV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Zuglói Lapok

    A Zuglói Lapok a XIV. kerületi önkormányzat ingyenes lapja. >>>
  • Életképek újság, XV. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Életképek újság

    Rákospalota, Pestújhely, Újpalota újságja. Kiadja az XV. Média Kommunikációs és Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft. >>>
  • XVI. Kerületi Újság, 16. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    XVI. Kerületi Újság

    A Budapest Főváros XVI. Kerületi Önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 34 500 példányban. >>>
  • XVII. kerületi Hírhozó újság, 17. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Hírhozó újság

    Kiadja a lapalapító tulajdonos Budapest Főváros XVII. Kerület Önkormányzata megbízásából a Patriot Bt. Megjelenik 38 000 példányban. >>>
  • XVIII. kerületi Városkép újság, 18. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városkép újság

    A Városkép önálló, saját szerkesztőséggel rendelkező közéleti-közérzeti magazin, XVIII. kerület Pestszentlőrinc – Pestszentimre önkormányzatának hivatalos kiadványa. >>>
  • XIX. kerületi Kispest újság, 19. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Kispest újság

    A kispestiek hivatalos havilapja. Kiadja Budapest Főváros XIX. kerület Kispest Önkormányzata Polgármesteri Hivatal. Megjelenik havonta 27 500 példányban. >>>
  • XIX. kerületi Kispesti Magazin, 19. kerületi ingyenes terjesztésű újság

    Kispesti Magazin

    A Kispesti Magazin havonta 27.000 példányban jelenik meg a XIX. kerületben. >>>
  • XX. kerületi Pesterzsébet újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Pesterzsébet újság

    Budapest Főváros XX. kerület Pesterzsébet Önkormányzata társadalompolitikai és szolgáltató lapja. Megjelenik havonta 32 ezer példányban. >>>
  • XXI. kerületi Csepeli Hírmondó újság, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Csepeli Hírmondó

    Budapest XXI. Kerület Csepel Önkormányzata 2010-től ad ki önkormányzati lapot, havi, majd 2012-től kétheti megjelenéssel. A Csepeli Hírmondó minden hónap >>>
  • XXII. kerületi Városházi Híradó újság, 22. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Városházi Híradó

    A XXII. kerületi önkormányzat kétheti lapja. Megjelenik 22.700 példányban. >>>
  • XXIII. kerületi Soroksári Hírlap, 20. kerületi ingyenes terjesztésű önkormányzati újság

    Soroksári Hírlap

    Kiadja Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala. Megjelenik 10 ezer példányban. >>>
  • 1

Pest megyei önkormányzati újságok

  • Csömöri Hírmondó - Csömör önkormányzatának hivatalos lapja

    Csömöri Hírmondó

    Csömöri Hírmondó – Helyi ingyenes információs és közéleti havilap médiaajánlat Példányszám: 3810 Terjesztés: a kiadvány eljut Csömör minden háztartásába, a településen >>>
  • Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja

    Érdi Újság

    Az Érdi Újság Érd Megyei Jogú Város Önkormányzatának ingyenes hetilapja. >>>
  • Gyömrő Magazin - Gyömrő Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató magazinja

    Gyömrő Magazin

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Szervusz, Kerepes - Kerepes város Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Szervusz, Kerepes

    Gyömrő Önkormányzatának hivatalos lapja, a több mint 6800 példányban megjelenő Gyömrői Magazin minden postaládába eljut, a visszajelzések alapján pedig a >>>
  • Kistarcsai Híradó - Kistarcsa Önkormányzatának havonta megjelenő tájékoztató újságja

    Kistarcsai Híradó

    A Kistarcsai Önkormányzat havonta jelenteti meg tájékoztató magazinját. Helyi közérdekű információk adják az újság tartalmát. >>>
  • Budaörsi Napló

    Budaörsi Napló

    Budaörs Magyarország egyik legfejlettebb települése - ezt nem mi állítjuk, hanem a KSH, 17 mutató alapján. >>>
  • 1

Szolgáltatások Budapesten

hirdetés

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó