Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon.   A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Üdvözlöm a Kerületi Újság - kerületi hírek oldalon. GSpeech

A nyári szünet után szeptember 9-én újra kinyit a Fonó Budai Zeneház. Ebben az évadban is autentikus népzenei és táncos programok, új sorozatok, minifesztiválok várják a közönséget a Sztregova utcai épületben. Az évadnyitó táncház szerdán lesz.

Szeptember 11-én a nyitótáncház egyben az évadnyitás ünnepe is, amikor három zenekar muzsikál majd: a Góbé, a PásztorHóra és a Fokos. A Fonó Szerda ezen túl már kedden elkezdődik: a korábban egy napon szereplő táncoktatást és táncházat két külön napon tartják.

Az első őszi hónapokban a Felcsíki táncokkal ismerkedhetnek a résztvevők kezdő és haladó csoportokban, az első felcsíki táncoktatás szeptember 10-én lesz. Szerdánként 20 órától kezdődik a táncház, a bekapcsolódást táncmester segíti majd.

Folytatódnak a tavaly jól bevált Fonó session-ök az ír kocsmai örömzenélések mintájára. Új csoport indul Porteleki László prímás (Muzsikás együttes) vezetésével vonós örömzene címen. Emellett folytatódik a gyimesi, ír, görög, moldvai, padkaporos-tekerős és a ritmus, avagy ős jam session is. A session-ökre a belépés ingyenes, hozd magaddal a hangszered és csatlakozz jeligére!

Tizedik éve tartja rendszeres táncházát a Fonóban minden második pénteken a Berka együttes, első produkciójukra szeptember 20-án kerül sor.

A Fölszállott a páva vetélkedőből ismert Sarjú Banda havonta egyszer muzsikál. A Kamasz táncház azoknak nyújt élményt szeptember 28-tól, akik a gyerektáncházakból már kinőttek, a felnőttéhez pedig még túl fiatalok. Tánctanárok: Bacsó Lilla és Darabos Péter, a Magyar Állami Népi Együttes táncosai.

Hetente csütörtök este rendezik meg a Kamaracsütörtököket, ahol műfajtól függetlenül egy-egy fiatal zenekar mutatkozik majd be. Az első estén, szeptember 26-án a JAP trió lép színpadra.

A szeptemberi koncertprogramban fellép Dresch Mihály kvartettje a Dresch Vonós Quartet, a Chalga és a Moonshine Bros, valamint a Gypo Circus is.

Helyet ad a Fonó a lengyel alapítású különleges nemzetközi projektnek, a Voicingers Fesztiválnak is, amelynek célja, hogy betekintést nyújtson a legszínesebb és legautentikusabb, előremutató és friss zenei projektekbe. A fesztivál központi motívuma az improvizáció. A progtam részeként három koncertestére és workshopokra kerül sor szeptember 17. és 21. között a Visegrád Fund támogatásával. Fellép a lengyel zenészek és a hazai ütős, Dés András kooprodukciója, a Karnas Formula, a francia-lengyel Manu Domergue's Pebble In The Shoe, valamint a színpadra lép a Harcsa Veronika Voicingers Special formáció is. A koncerteket jam session követi. A mesterkurzusokat vezetik: Harcsa Veronika – ének (HU), Manu Domergue – ének (FR), Grzegorz Masłowski – dob (PL), Bazsinka Ágnes – ének (HU), Grzegorz Karnas – ének (PL), Jana Bezek – zongora (SK), Dés András – ütőhangszerek (HU).

Forrás: ujbuda.hu

Ossza meg az információt!

Kerületi Újság a Facebookon - Kövessen minket!

Még több hír Budáról

Szeptember 21-én ismét várja látogatóit a Kőbányai víztároló medence.
Átadják a forgalomnak a Balatoni út XXII. kerületi szakaszán a Háros utcánál elkészült körforgalmú csomópontot 2019. szeptember 14-én, szombaton.
Lezárult a jelöltállítás időszaka, a helyi választási bizottság döntött a jelöltek és a kompenzációs listák nyilvántartásba vételéről, de nem mindegyik döntés jogerős még.
A 2014. szeptemberi számában írta meg először az Óbuda újság, hogy a „Fő tér 2. szám alatti földszinti helyiségekben nyitja meg kapuit az Esernyős Óbudai Kulturális és Információs Pont. “A...
Amint arról az önkormányzat már augusztus végén tájékoztatta elektronikus csatornáin a lakosságot, a II. kerületi lomtalanítás korábban megszokott időpontja ebben az évben december elejére módosul.
Szeptembertől újraindul a II. Kerületi Önkormányzat Szülők Akadémiája című ingyenes előadás-sorozata.
Új felnőtt háziorvosi rendelőket adtak át a Budapesti Szent Ferenc Kórházban.
Az Egészséges Budapest Program részeként jelentős fejlesztések zajlanak az Országos Onkológiai Intézetben. Most adták át az intézmény közel 630 millió forintból beszerzett, új informatikai...
Korszerű és tágas termekben, lebilincselően szép környezetben kezdhetik meg a tanévet a Zugligeti Általános Iskola felső tagozatos diákjai: az egykori Fácán vendéglő védett épületének...
Méltán örvend nagy népszerűségnek a családok körben is a MOM Sport uszodája, ahol kiemelt figyelmet kapnak a gyerekbarát megoldások. A nyári felújítások során is erre fókuszáltak: elkészült a...
A nyári szünet után szeptember 9-én újra kinyit a Fonó Budai Zeneház. Ebben az évadban is autentikus népzenei és táncos programok, új sorozatok, minifesztiválok várják a közönséget a Sztregova utcai...
Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata kiemelt fontosságúnak tekinti a közlekedés biztonságát. A gyermekek iskolakezdési veszélyeztetettségének csökkentése érdekében Óbuda-Békásmegyer...
Manna Matiné címmel 2017-ben kortárs bábszínházi sorozat indult a B32 Galéria és Kultúrtér, valamint a Manna Produkció együttműködésében. A harmadik alkalommal ősztől útjára induló projekt nemcsak a...
Szeptember 6-án nagyszabású utcabállal nyitja a Hadik Kávéház az őszi szezont, az ingyenes koncerten az Ivan and the Parasol lép fel. A Hadik Irodalmi Brunch hétvégi eseményeire ősszel is neves...
Újbuda környezetének védelméért elismerő címet kapott nemrég az önkormányzattól Kremnicsán János, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa. A Sas-hegyi Látogatóközpont általa vezetett...
A II. Kerületi Önkormányzat célul tűzte ki közterületeinek és közösségi tereinek fejlesztését a belső kerületrészekben.
Idén is megrendezi a Magyar Nyelv és Könyv Ünnepét a Budavári Önkormányzat a Szentháromság téren. A könyvkiadók bemutatkozása mellett számos kulturális program várja az olvasóközönséget szeptember...
A Budavári Önkormányzat egy zéró emissziós elektromos buszt adományozott a Budapesti Szent Ferenc Kórháznak. Ez az önkormányzati támogatás tovább segíti azt az együttműködést, ami a kerület és a...

A címlapról ajánljuk

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

hirdetés

Szolgáltatások Budapesten

Olvasói blogok

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4

Könyvajánló

  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
A kijelölt szöveg felolvasásához kattintson a hangszóróra! Kerületi Újság felolvasó