Ismét valódi közösségi térré, hangulatos, színpompás forgataggá és kulturális programok színhelyévé változott a Városháza parkja az Advent Budapesten téli fesztivál és karácsonyi vásár idejére.

A kézműves vásár idén a Deák teret is magában foglalja, a fesztivál ingyenes, valamennyi korosztályt megszólító programjaira a fesztivál fűtött hüttéjében kerül sor. A programsorozat november 29-én vette kezdetét és december 22-ig tart, a vásár azonban december 29-ig, a Deák téren pedig az év utolsó napjáig várja a látogatókat.

A szervező Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. immár hetedik alkalommal rendezi meg a Fővárosi Önkormányzat támogatásával az Advent Budapesten téli fesztivált és karácsonyi vásárt a Városháza parkban. A stáb a kulturális programok sokfélesége és gazdagsága mellett idén is a közösségi események fontosságára, az összetartozás élményére és a közös ünnepvárásra helyezi a hangsúlyt. Az ingyenes programsorozatba a családokat és valamennyi városlakót, az egész közösséget szeretnék bevonni. A fellépők között iskolai együttesek, kórusok és zenekarok, valamint határon túli művészcsoportok és fiatal amatőrök is vannak, akik hagyományőrző műsoraikkal kedveskednek a közönségnek. Idén ismét gyerekkönyvcsere akciót is hirdettünk, ahol a gyerekek kiolvasott vagy több példányos könyveiket izgalmas újakra cserélhetik.

Az adventi hétvégeken, szombaton és vasárnap ingyenes programok szórakoztatják a budapestieket: napközben gyerekkoncertek, bábszínházi és gyerekszínházi előadások, kézműves és mesefoglalkozások, betlehemes játékok, közös éneklés és koncertek várják a gyerekeket és a családokat, és természetesen hozzánk is megérkezik a majd a Mikulás. Az eseményre Gryllus Vilmos koncertjével hangolódhat az ifjú közönség december 8-án.

A péntek és a szombat esték könnyűzenei és jazz-koncertjein pedig inkább a szülők és nagyszülők korosztályának kínálnak aktív kikapcsolódást olyan jobbnál jobb formációkkal, mint: az Oti Voice & Bass, a Bogdán Norbert Trio, a Bekvart, a Szeder, a Swing a la Django, a Folk on 45, Dóka Attila vagy Lilienn és Kónyai Tibor. A koncertek 19:00 órakor kezdődnek.

Az ünnepváró közös gyertyagyújtásra az adventi vasárnapokon délután 17:00 órakor kerül sor a történelmi egyházak képviselőinek részvételével. Az első adventi gyertya meggyújtásával egyidőben december 1-én délután felgyúltak a város ünnepi fényei is.

A szervezők, a Főkert Zrt. és az Advent Budapesten-t rendező Szabadtér Nonprofit Kft idén is meghirdette a „Környezettudatos karácsony” programot, melynek jegyében a résztvevő gyerekek hulladékból és újrahasznosítható anyagokból ökotudatos adventi koszorúkat készítenek. A gyerekcsoportokat idén is karácsonyi műsorral és uzsonnával látják vendégül. A legizgalmasabb ökokoszorúkra az esemény facebook oldalán, az Advent Budapesten oldalon lehet majd szavazni. A szavazás eredményhirdetésére és a nyeremények átadására december 19-én kerül sor.

A gyerekek környezettudatos pályaműveinek kiállítása mellett a fesztivál kiemelkedő látványossága a fényfestéssel díszített hatalmas és attraktív Hiperkarácsonyfa a fényligetté változó Városháza parkban, ami az ismert művész, Szőke Gábor Miklós erre az alkalomra készített munkája. A Telenor meglepetése az óriási hiperfa a művész ikonikus stílusában, többezer lécből készült és varázslatos közösségi élménnyel köti össze az embereket. Ha hatan egyszerre állnak rá a fa melletti dobogóra, a fa szó szerint életre kel: zenélni kezd, és különleges fényjátékkal tölti meg a teret. Ez a varázslat pár percre kiszakít a karácsonyi rohanásból és megtörténik a csoda: megtapasztalhatjuk, hogy az ünnep egymástól válik igazivá.

A részletes programokról az eseménysorozat honlapján (www.adventbudapest.hu) valamint közösségi oldalán és a www.fokert.hu  tájékozódhatnak. 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a hulladékot a fővárosban az FKF Hulladékgazdálkodási Divízió – tájékoztatta a Budapesti Közművek szerdán az MTI-t.
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló kéthetes ülésének utolsó napján.
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi képességének megerősítésével garantálható – hangsúlyozta Kutnyánszky Zsolt védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül a Balaton Szupermaratonra, amelyre 386 településről és 17 országból érkezett eddig nevezés.
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között, miután 2023-ban az egy évvel korábbi kétszeresére nőttek az idegenforgalmi adatok a két ország között – jelentette be...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.
A nemzeti ünnepre készül az ország – írta Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára, aki a Facebookon osztotta meg a legfontosabbakat az idei március 15-i programsorozatról. A...
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán a Sándor-palotában felkereste Sulyok Tamás köztársasági elnököt – közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
Március 21-én Budapesten, a Pólus Center mellett felállított nagysátorban kezdi meg 30. országos jubileumi turnéját a Magyar Nemzeti Cirkusz; a tizenhét állomásos országjáráson többek között...
Idén egy hónapot nyernek a gépjármű üzembentartói, tulajdonosai: több mint ötmillió jármű után március 15-e helyett 2024-től elegendő április 15-ig befizetni az adót, melyről az idén mindenki...

A címlapról

A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...
Változtak a gépjárműadó befizetésének feltételei 2024-től.

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.