Hirdetésfelvétel budapesti nyomtatott önkormányzati újságba

hirdetés

A használt autó vásárlás még mindig a kalandos dolgok közé tartozik. Szerencsére a kaland elemek jó részét ki lehet szűrni, ha tudjuk a kiszemelt autó VIN számát.

A Szent Grál, a középköri mondakörökből lehet ismerős. Azért keresi és kutatja ”mindenki”, mert ha valaki birtokolja, akkor mellé áll a szerencse és a boldogság. A kifejezés talán túlzás, hogy a használt autó vásárlás Szent Grálja a VIN szám ellenőrzés, de nagyon sokat sokat tud segíteni, hogyha ellátogat a checkcardna.com oldalra. Ha ezt megteszi, akkor megmenekülhet a törött, visszatekert órás és más bonyolult előéletű autóktól.

Mi az a VIN szám?

A három betű, a Vehicle Identical Number szavakat takarja, ezt a jármű egyedi azonosítójának lehetne magyarítani. A legjobb magyar fordítás az alvázszám, amely talán az autó 1886-os megjelenése óta részese a járműveknek. Az autó számos helyén megtalálható számsor jó ideig követhetetlen volt, mert mindegyik gyártó a saját elképzelése szerint álmodta meg a VIN számot. A káoszba 1980-ban vittek rendet, ekkor vezették be a ma is alkalmazott, 17 számjegyből álló rendszert.

Mit rejtenek a VIN számok?

Mára komoly szakirodalma lett a VIN számoknak, de az azért az alapokat mi is elmondjuk. Az első három karakter külön kasztot képez. Ebben a szakaszban megtalálható a gyártó világ kódja, ez általában két betű, de amerikai gyártmányoknál szám is lehet. A mellettük lévő harmadik szám vagy betű, a gyárat azonosítja be. Példa: VF7 francia márkát jelent, konkrétan a Citroënt és annak egyik hazai üzemét.

A következő szakaszt a 4-től 8-ig terjedő számsor jelenti, itt a jármű típusa található, a főbb paraméterekkel, például az ajtók számával.

A 10. szám a modell évet jelöli. Ez sokaknak okoz fejtörést, mert a modell év egy picit trükkös dolog és nem egyezik meg az autó legyártásának az évével. Ez leginkább egy amerikai sajátosság, de a jó öreg Európa is átvette ezt a rendszert. Az oka az eltérésnek, hogy a nyári karbantartás és a leállást követően, szeptemberben már a következő esztendőre tervezett modelleket kezdik gyártani. Így a második félévben, már a következő évben járnak a gyárak. A hátralévő számok adják meg az autó pontos azonosítóját.

Hol találni a VIN számot?

A legegyszerűbb fellelési helye az alváz számnak a forgalmi engedély. A huncutság ott található, hogy a kiszemelt autó megvásárlása előtt érdemes összevetni a forgalmiban látható számsort, az autóban lévőkkel. Nem véletlen a többes szám, mert nem csak egy helyre ütik be, vagy lézer gravírozzák a VIN számot, hanem több helyre is. A Fordokban egy ideje, a műszerfal szélvédő aljához közeli részen is megtalálható. Ennek előnye, hogy könnyen ellenőrizhető, a másik, de fontosabb érv, hogy a hamisítása az elhelyezése miatt nehézkes.

A gyártók folyamatosan küzdenek a tolvajok ellen, akik a sok azonosíthatóság miatt, leginkább alkatrészként adják tovább a lopott járművet. Az alvázszám egyébként az autó kulcsában, az elektronikájában és a karosszéria számos helyén is fellelhető.

Az alvázszám általános helye a jobb első rugótorony vagy a körülötte lévő lemez felület, amely az utas és a motor teret elválasztja (tűzfal).

Hogy ne legyen egyszerű a VIN számokon történő eligazodás, az Egyesült Államokban készülő autókban egyessel vagy ötössel kezdődik. Az Európai Unióban az ISO 3779-es szabvány mondja meg, hogy a beütés és a számok, miként legyenek elrendezve.

Miért jó tudni a VIN számot?

Azért a használt autó vásárlók Szent Grálja a VIN szám, azaz az alvázszám, mert a segítségével, kis túlzással minden kideríthető az autóról. Az Egyesült Államokban kezdődött minden, ahol komoly iparág épült az autók alvázszám alapján történő lekérdezésére. A biztosítóktól, márkakereskedőktől, vizsgaállomásoktól, rendőrségtől és egy sor más helyről érkeznek be hozzájuk adatok. Így jól nyomon lehet követni az autó előéletét, pl. a rögzített kilométer állásokat, esetleges baleseteket. (x)

A Budapest rovat további hírei

Az elmúlt időszak mindenki számára embert próbáló volt a koronavírus miatt. Országok tudósai fogtak össze, hogy mihamarabb rendelkezésre álljon a világnak tömeges szinten a COVID-19 vakcina, amely...
A miniszter kiemelte: az idén hetedik esztendeje ezen a napon, február 19-én, Kossuth Zsuzsanna születésnapján ünnepeljük a magyar ápolók napját. Kossuth Zsuzsanna az odaadó, emberfeletti...
Az intézménynek az MTI-hez eljuttatott közleményében kiemelték: a rektor igazolt Covid-19 fertőzése után három hónappal kapta meg a védőoltást. Merkely Bélát és négy másik orvost Szabó Attila...
Mindenkit kérünk a védőoltásra való regisztrációra, éljenek az oltás lehetőségével! Az újraindításról szóló konzultációt egy nap alatt már 120 ezren töltötték ki. "Mindenkit arra kérek, hogy...
Müller Cecília emlékeztetett, hogy 550 ezer adag Sinopharm-oltóanyag érkezett Magyarországra. A vakcinát és annak összes dokumentációját az NNK immunbiológiai készítmények minőségellenőrzési...
Novák Katalin elmondta: a 25 év alatti, gyermeket vállaló fiatal felnőttek számára is új lehetőséget kínál a kormány. Felidézte, hogy 2022. január 1-jétől bevezetik a személyi...
Szijjártó Péter arról tett közzé egy rövid videofelvételt, ahogy a koronavírus elleni oltóanyag-szállítmánnyal a kamion útnak indult Budapestre. Korábban arról is kitett egy videót, hogy...
Szijjártó Péter ismertetése szerint az osztrák tulajdonú Tamási-Hús Kft. 14 milliárd forintnyi beruházásához 3,5 milliárd forint támogatást adott a kormány, a beruházással 255 új munkahelyet teremt...
Szlávik János azt mondta: a napi új fertőzöttek és a halottak száma azt mutatja, hogy Magyarországon elindult a harmadik hullám. Ennek oka a brit vírusmutáns lehet, mert az jobban terjed, mint a...
A műsorban elhangzott: a megyébe 655 ember beoltására alkalmas orosz vakcina érkezett, amivel a hétvégén folyamatosan oltanak, a krónikus betegséggel nem rendelkező, 60-74 év közötti idősebb...

A címlapról

Óvatosságra inti a túrázókat az Agrárminisztérium (AM) a vaddisznók...
Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet...
A Covid–19-fertőzés a gyenge légzőizomzattal rendelkezőket sújtja...
Online rendezik meg az Idegenvezetők Világnapja eseményeit idén...
Családokat, házaspárokat keresünk Budapesten és maximum 40 km-es...
Az Országgyűlés döntése alapján 2018 óta ünnepeljük február 22-én a...

Könyvajánló

Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Ma Magyarország kis ország, ám sokkal nagyobb érdeklődésre tarthat számot, mint amit mérete és szokatlan nyelve indokolna – vallja Norman Stone skót történész, aki hálás azért „a furcsa végzetért”, amely összefonta sorsát az országgal.
Szabadszájú, őszinte könyvet írt az ország vadállatbefogója, Both Zoltán
Mindenki bűnös és ártatlan egyszerre Törteli Eszter új könyvében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

Hála a progresszív nézetek terjedésének és számos magyar és nemzetközi vállalat felelősségvállalásának, belátható időn belül megnyílhat az út a jelenleg még tiltott poligámia (többnejűség) és a pedofília legalizálása előtt.
A Hit Rádió vendége Ruff Tibor teológus-filozófus volt, aki nagyon érdekesen, gyakorlatiasan válaszol hallgatói kérdésekre.
A Hit Rádió interjúja Gesztesi Károllyal.
A XVI. kerületi Magtár utcai aluljáró nem mindenkinek megfelelő méretű.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Online konferencia a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapja alkalmából
Mi az Írópalánta Műhely? Az Írópalánta Műhely célja az örömszerző, kreatív írás népszerűsítése és a tehetséges írni szerető gyerekek felfedezése.
Újszülöttek segítése finn mintára. Mert minden gyermek egyenlő!
Az Eötvös Péter Alapítvány további három évre nyert támogatást nemzetközi mentorprogramja folytatására, a válogatás a 2021-es programba online zajlott.