26 ország 116 előadójának részvételével július 19-22 között rendezik meg Budapesten a 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferenciát – jelentette be Dr. Milics Gábor a konferenciát szervező Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (MPGE) elnöke mai budapesti sajtótájékoztatóján.

A rendezvényen Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kiemelte, hogy a digitalizáció a mezőgazdaság zöld átállásának kulcsa. Ezért a rendezvény a lehető legjobbkor jött el hazánkba, helybe hozva azt a világszínvonalú tudást, amely hatékonyan növelheti a júliusban nyíló új, 100 milliárd forintos keretű, precíziós átállást szolgáló pályázat sikerét.

A környezetvédelmi és klímapolitikai célok megvalósítása érdekében a mezőgazdaságban kiemelt fontosságú a korszerű digitális technológiák gyakorlatban történő sikeres alkalmazása. Az idén Budapesten megtartandó 13. Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia (ECPA) lehetőséget biztosít a magyar termelők, mezőgazdasági vállalatok, szakemberek és az agráregyetemi oktatók és hallgatók számára, hogy a precíziós gazdálkodás nemzetközi aktualitásait és kutatási eredményeit megismerhessék. Egyben lehetővé teszi a téma nemzetközi szereplői számára a hazai egyetemi és kutatóintézeti műhelyek kutatási, fejlesztési és innovációs eredményeinek megismerését.

Dr. Juhász Anikó, az Agrárminisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára elmondta, hogy a kormány kiemelt céljához illeszkedve Európában elsők között fogadták el Magyarországon a Digitális Agrár Stratégiát (DAS).

Bolyki Bence, a konferenciát szervező MPGE alelnöke kiemelte, hogy a júliusi rendezvény egyike lesz a covid-járvány csillapodását követő első nemzetközi konferenciáknak Budapesten, amelyet a helyzethez igazodva hibrid módon, párhuzamosan online és személyes jelenléttel rendeznek meg.

Dr. Milics Gábor, az MPGE elnöke elmondta, hogy a konferencia három tudományos napját az ország egyik legszínvonalasabb egyetemi struktúrájával és nagyméretű kiállítótérrel rendelkező Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campus Oktatási Központjában tarják meg, a közbeeső szakmai napra a baracskai KEVE Zrt. területén, valamint az MTA Agrártudományi Központ és a Marton Genetics martonvásári székhelyein kerül sor.

Kauser Jakab precíziós szakmérnök, a konferencia szakmai napjának szervezője elmondta, hogy az üzemszerűen alkalmazott precíziós gazdálkodás gyakorlatát milyen állomásokon ismerhetik meg a résztvevők:

a talaj helyspecifikus tulajdonságainak bemutatása, a változtatható dózisú vetéstechnológia alkalmazása, a helyspecifikus tápanyagpótlás, illetve a növényvédelem helyspecifikus megvalósításai (bemutatva a legmodernebb szenzorálási és távérzékelési megoldásokat). Emellett a gyakorlati napon szó esik majd az agrárdigitalizáció vállalatirányítási rendszerekbe ágyazásáról és post harvest megoldásokról is.

Háttér-információ:

Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia (ECPA)

Az Európai Precíziós Gazdálkodási Konferencia célja a mezőgazdaságban alkalmazott legkorszerűbb digitális technológiák és gyakorlatok bemutatása a témával foglalkozó kutatók, oktatók és gazdálkodók számára. A konferenciát kétévenként rendezik meg, az első alkalomra 1997-ben került sor a egyesült királyságbeli Warwickban. Számos Európai országot követően a 13. konferencia szervezési jogát Budapest nyerte el a rendezvényt szervező Magyarországi Precíziós Gazdálkodási Egyesület (MPGE) jelentkezése nyomán.

A konferenciasorozat ötletadója Dr. John V. Stafford, aki a konferenciasorozat fenntartása mellett főszerkesztője a szakma egyik legjelentősebb nemzetközi szakfolyóiratának, a Precision Agriculture-nek.

 

 

 

 

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A Budapest rovat további hírei

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló programját Vitézy Dávid, az LMP és a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület által támogatott főpolgármester-jelölt pénteken...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez másképp a földgáz vagy a villamosenergia beszerzésénél sem. Cikkünkben Miski György, a Greenergy Market Kft. szakértője gyűjtötte...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a lárvák elleni biológiai védekezés zajlik tavasszal – tájékoztatta a program végrehajtásáért felelős Országos Katasztrófavédelmi...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapját, arra emlékezve, hogy 1944-ben ezen a napon kezdődött a hazai zsidóság gettóba zárása.
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A program az Európai szociális alap plusz társfinanszírozásával, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program Plusz keretében...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között valószínű.
A BMW Group Gyár Debrecen és az E.ON Hungária Csoport együttműködésében 50 hektárnyi napelempark létesítéséről írtak alá szerződést a két cég vezetői szerdán, a gyár kommunikációs központjában.
A kormány reményei szerint a ferihegyi repülőtér napokon belül visszakerül többségi állami tulajdonba – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a parlamentben.
Száraz, meleg idő várható hétfőn. A legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 28 fok között alakul, a napsütést egy-egy fátyolfelhő szűri csak meg – tájékoztat a HungaroMet.
Nőttek a globális élelmiszerárak márciusban havi összevetésben elsősorban a növényi olajárak emelkedése miatt az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapjára pénteken felkerült...

A címlapról

Sokkal több van ebben a városban! címmel mutatta be 101 pontból álló...
A közbeszerzési eljárások szigorú szabályokhoz igazodnak, nincs ez...
Megkezdődött kedden a központi szúnyoggyérítés, túlnyomórészt a...
Magyarországon minden évben április 16-án tartják a holokauszt...
Hétfőtől lehet jelentkezni az Ifjúsági garancia plusz programra. A...
A legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön 20 és 26 fok között...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.