Gyerekek választották ki a végleges repertoárt

"Minden sikeres ember képes kontrollálni a saját figyelmét. Léteznek azonban módszerek, amelyekkel mások figyelmét is irányíthatjuk. Márpedig ha képes vagy irányítani valakinek a figyelmét, akkor őt is tudod irányítani." Denis Bukin

A Szívünk rajta! program zsűrije(i) idén egy olyan memóriafejlesztő könyvet is beválasztottak a legjobbak közé, amit egy volt KGB-ügynök írt. Az eredetileg orosz nyelven készült könyv nemrég magyar fordításban is megjelent, segítségével (többek között) titkosszolgálati módszerekkel, játékosan fejleszthetjük az emlékezőképességünket és figyelmünk irányítását.

Bár sokan azt gondolják, hogy egy titkos ügynök legnagyobb fegyvere a különleges tolla, vagy pisztolya, a legnagyobb sikereket a memóriájával és a figyelem irányításával tudja elérni. Erről szól Denis Bukin könyve is, aki maga is a KGB tisztje volt.

Kémtanoda Vagy olyan okos, mint egy KGB-ügynök? című könyve Magyarországon is győztesként került ki a sok ajánlás közül.

Nagy megtiszteltetésnek számít, ha a programba beválasztanak egy könyvet, ugyanis a bekerülő műveket egy 12 főből álló szakmai zsűri válogatja össze, az ajánlásaikat pedig egy több mint 40 főből álló gyerekzsűri hagyja jóvá.
„A Szívünk rajta! egyfajta minőségi garancia. A program független minden kiadótól és szerzőtől, szakmai hátterét a Bookline és az UNICEF szolgáltatja. Június elseje gyereknap, és júniusban kiemelten figyelünk a gyerekekre, ez külön öröm számunkra – mondta Vágási Emőke, a Cor Leonis Kiadó vezetője.

Így lehet bárkiből titkos ügynök
A könyv számos módszert mutat be arra vonatkozóan, hogyan fejlesszük a saját emlékezőtehetségünket. A Kémtanoda segítségével olyan szintre emelhetjük a memóriánkat, mint egy hírszerző ügynök. Nemcsak kiskamaszoknak, hanem felnőtteknek is ugyanúgy ajánlom” – mondta a könyvről Kádár Annamária pszichológus.
A könyv külön értéke, hogy igazán hiteles forrásból származik, hiszen egy volt KGB tiszt írta, aki pontosan ismeri, hogy milyen kvalitásokkal kell bírnia a világ egyik legjobb titkosszolgálatának dolgozó titkosügynököknek. Nagyon sok nyelven kiadták, hatalmas nemzetközi sikernek örvend - Kínában és Amerikában is.

Szeretünk nagy képet festeni a fiatal generációnak. Megmutatni, hogy mi értelme van egyébként értelmetlennek tűnő dolgoknak - például miért érdemes memorizálni a szorzótáblát, verseket és miért fontos a szövegértés, a történelemtanulás - hogyan fogja tudni integrálni ezeket az ismeretek.” – mondta Vágási Emőke.

hirdetés

Kormányablak hírek

A hírcsatorna nem található.

A címlapról

Húsvétkor változik a MÁV–Volán-csoport járatainak közlekedési...
A húsvéti ünnepek alatt is a megszokott rendben szállítja el a...
A kormányt kérdezik a képviselők az Országgyűlés hétfőn záruló...
Magyarország békéje és biztonsága csak az ország védelmi...
Három év kényszerszünet után csütörtöktől vasárnapig ismét sor kerül...
Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest...

Könyvajánló

Dr. Szántó Szilvia, a Budapesti Gazdasági Egyetem mentálhigiénés tanácsadója egy háromrészes regény után (Nárcisz-trilógia), idén elkészült a történethez tartozó terápiás könyvvel is, ami segít azoknak, akik a regény főszereplőjéhez hasonlóan átéltek érzelmi vagy más típusú bántalmazást.
„Az elmúlt 500 évben azok a nemzetek emelkedtek fel, amelyek a pénzt tőkévé alakították, feltaláltak és bevezettek új technológiákat, a társadalom széles rétegeinek adtak tudást, és teret adtak a tehetségek érvényesülésének” – többek között erre hívja fel a figyelmet legújabb kötetében Matolcsy György, majd hangsúlyozza: „A múlt sikerei azonban nem adnak pontos iránytűt, mert a történelem, benne a gazdaság törvényei döntő pontokon megváltoztak. Azokat érdemes követni, akik már a jövőből hozzák előre a működésüket, és már korunk gondolati forradalmára, ezen belül a fenntartható közgazdaság törvényeire építik működésüket.”
Megjelent a Pallas Athéné Könyvkiadó legújabb kiadványa.
A legnagyobb és legkomplexebb iparág az emberiség történetében.

Blogok, vélemények, olvasók írásai

A gyorsabb áthaladás ILLÚZIÓJÁNAK érdekében, kérjük fáradjanak az önkiszolgáló kasszákhoz!
Csütörtök este 6 óra, munka utáni bevásárlás, hatalmas sorok a kőbányai Sibrik Lidlben.
Átfógó, a teljes lakosságot célzó pénztárosképzést indítottak a kiskereskedelmi láncok Magyarországon.

Civil szervezetek, alapítványok, egyesületek hírei

Több mint 7 évtizeden át volt Kispest lakosa a jeles tanárember, Pataki Gyula.
A Milestone Intézet idén is tanulmányi ösztöndíjat hirdet különösen rászoruló és/vagy roma tehetségek számára.
A Pál Apostol Iskolásokért Alapítvány ( adószáma : 18154829-1-42) a 2021 évi SZJA 1 %-os adófelajánlások alapján 1,574,815 forint támogatást kapott folyó évben.


A hajhullás a 30-50 közötti férfiak 30%-át érinti, efelett az arány 50%-ra nő. Nem lehet csupán néhány kenc segítségével háborút viselni. Legyőzéséhez bizony műtétre van szükség, már amennyiben nem tudunk beletörődni a hajhullásba. Nézzük, mi történik a műtét során. (x)

A magyar szív örökre befogadta és intézményesítette a vajazó kést, mint univerzális eszközt, azonban a ház körüli teendőkre azért vannak ma már jobb, használhatóbb alternatívák.